Az üzleti életben mindannyian szakmai teljesítményünkre és érveink erejére szeretnénk támaszkodni. Mégis, időnként olyan megjegyzésekkel találkozunk, amelyek eltérítik a beszélgetést a lényegről – legyen szó nemhez kötődő elvárásokról, életkorral kapcsolatos sztereotípiákról vagy éppen az érzelmek üzleti életben betöltött szerepéről. Ezek a pillanatok nemcsak kényelmetlenek, hanem hosszú távon befolyásolhatják azt is, hogyan érezzük magunkat egy-egy szakmai helyzetben, és milyen magabiztossággal állunk ki saját érveink mellett.

De hogyan lehet jól kezelni ezeket a helyzeteket? Mi a különbség aközött, ha valaki elegánsan visszakérdez, figyelmen kívül hagyja a megjegyzést, vagy határozottan határt szab? És ami talán a legfontosabb: hogyan teremthetünk olyan munkahelyi kultúrát, ahol az ilyen kérdések fel sem merülnek?

A jó hír az, hogy az elmúlt években valódi változás indult el. Egyre inkább magunk mögött hagyjuk azokat a régi beidegződéseket, amelyek a nőket sztereotípiák mentén próbálták beskatulyázni az üzleti életben. Bár néhány mélyen gyökerező társadalmi minta még mindig érezteti hatását, a fejlődés nemcsak látványos, hanem dinamikus is. A női vezetők száma folyamatosan növekszik, és egyre inkább a szakmai teljesítmény kerül előtérbe a nemi hovatartozás helyett.

Elég csak a Fortune 500-as cégekre pillantani: soha nem volt még ennyi női vezérigazgató, mint most. 2024-ben 52 női vezérigazgató volt, ami az összes vezető 10,4%-át teszi ki. Ez előrelépés a korábbi évekhez képest, például 2017-ben ez az arány 6,4% volt. A tárgyalások nyelvezete is változik – kikopnak a lekezelő megszólítások, a régi „hölgyem” helyét a tiszteletteljes, név szerinti, semleges kommunikáció veszi át. A hibrid munkavégzés pedig különösen a családos nők számára teremt nagyobb rugalmasságot, lehetőséget adva arra, hogy a szakmai ambíciókat és a magánéleti szerepeket egyensúlyban tartsák.

Az elegáns visszakérdezés vagy a tudatos figyelmen kívül hagyás sokszor hatásosabb, mint bármilyen konfrontáció.

A kihívások persze még mindig jelen vannak, de a tendencia egyértelmű: nem kérünk kivételezést, nem kérünk többet – pontosan ugyanazt az egyenlő elismerést szeretnénk, amely férfi kollégáinknak is természetesen jár. És ami a legjobb hír? Efelé tartunk – méghozzá szédületes tempóval.

A kellemetlen helyzetek

(Avagy, hogyan zökkentenek ki a nemhez kötődő megjegyzések)

A legkellemetlenebb megjegyzések azok, amelyeknek semmi közük a munkához, mégis túl gyakran hangzanak el. Ilyenek például a magánéletre – különösen a nemre, családi állapotra vagy gyermekvállalásra – vonatkozó megnyilvánulások, amelyek irrelevánsak az adott szakmai kontextusban. Szintén zavaróak lehetnek a megjelenésre vagy öltözködésre tett megjegyzések. Sokszor még a látszólag ártatlan mondatok is félresikerülhetnek, például: „Milyen fáradtnak tűnsz, minden rendben?” vagy „Le vagy fogyva, jól vagy?”.

Sosem tudhatjuk, hogy egy adott helyzetben egy üres bóknak szánt frázis milyen érzéseket vált ki a másik félből. Nem illendőek továbbá az életkorra utaló megjegyzések, mint például: „Te túl fiatal vagy, nem tudhatod még” vagy „Más generációhoz tartozunk, már nem értheted.” A probléma ezekkel a meg-

nyilvánulásokkal főként az, hogy a figyelmet a szakmai teljesítményről a személyes síkra terelik, ami kényelmetlen helyzetbe hozhatja az érintettet, megbontja az egyenrangú tárgyalási helyzetet, és feszült hangulat kialakulásához vezethet.

Egy ilyen helyzetben az ösztönös reakció a visszavágás lehetne, de sokszor a legjobb stratégia a higgadtság megőrzése. Ha teret adunk az ártó megjegyzéseknek közvetlen reakcióval, pont azt érjük el, hogy még nagyobb hangsúlyt kapjanak. Természetesen ez nem mindig könnyű, hiszen egy tárgyaláson az ember elsősorban szakmai kérdésekre készül, nem pedig arra, hogy saját személyét kelljen megvédenie. Mégis, az elegáns visszakérdezés vagy a tudatos figyelmen kívül hagyás sokszor hatásosabb, mint bármilyen konfrontáció.

Ha valaki nem épp a legfinomabb megjegyzést teszi, ne essünk pánikba – a legjobb, amit tehetünk, hogy elegánsan visszakérdezünk. Mondjuk: „Ezt hogy érted pontosan?” vagy „Ki tudnád fejteni, mire gondolsz?” Ezzel nemcsak tisztázzuk a helyzetet, hanem lehetőséget adunk a másik félnek, hogy átgondolja, vajon valóban jól választotta-e meg a szavait. Sokszor egy egyszerű kérdés már önmagában elég ahhoz, hogy a kellemetlen pillanatot kifinomultan, de határozottan elintézzük – és a másik fél még egy kicsit zavarba is jöhet.

Az üzleti életben gyakran találkozunk olyan sztereotípiákkal, amelyek a határozottságot, a kompetenciát vagy az egyes szerepköröket kérdőjelezik meg. Kutatások is kimutatták, hogy egy női véleményt sokszor csak akkor vesznek komolyan, ha határozottan és magabiztosan hangzik el – ugyanakkor emiatt könnyen „túl keménynek” vagy „dominánsnak” bélyegezhetik a kolléganőt, míg ugyanez a stílus férfiaknál természetesnek hat. Gyakoriak az olyan előítéletek is, amelyek szerint a nők érzelmileg befolyásolhatóbbak, vagy kevésbé alkalmasak stratégiai döntések meghozatalára – pedig számos tanulmány rávilágított arra, hogy a sokszínű vezetői csapatok jobb eredményeket érnek el.

A személyes szféra kérdése is gyakrabban kerül terítékre: egy női vezetőtől gyakran megkérdezik, hogyan egyen-súlyoz a munka és a család között – míg férfi kollégáinál ez a téma sokkal ritkábban merül fel. Sokan tapasztalhatták már azt is, hogy egy meetingen ösztönösen a női kollégára hárulnak az adminisztratív feladatok, mintha ez természetes lenne – pedig ezek a feladatok nemtől függetlenül is igazságosan megoszthatók.

Van azonban egy másik, kevésbé gyakran emlegetett tényező is: olykor mi nők is túl szigorúak vagyunk egymással. Egy rosszindulatú megjegyzés vagy egy elhamarkodott ítélet egy másik nőtől sokkal mélyebbre tud szúrni, mint bármilyen külső kritika.

Előítéletek

A felismerés könnyű, a kezelés már összetettebb feladat. Ehhez tudatosság, empátia és megfelelő emberismeret szükséges. Az ítélkező emberek gyakran saját bizonytalanságukat és frusztrációjukat vetítik ki másokra, ezért bújnak ilyen – sokszor lekicsinylő – gondolatok mögé. Az előítéletes megnyilvánulások legtöbbször negatív hangsúllyal vagy intonációval érkeznek, nélkülözve az építő szándékot. Gyakran tapasztaltam, hogy egyesek számára ez egyfajta eszköz, amelyhez akkor nyúlnak, amikor a szakmai érvek kimerülnek – mintha ez lenne az utolsó kártyájuk egy vitában, amely ellehetetleníti az egyenrangú folytatást.