Hogyan indult a szinkronszínészi karriered? Emlékszel még az első szinkronmunkádra?

Nagyon-nagyon régen kezdődött minden. Úgy 5-6 éves lehettem, amikor szokás szerint az öcsémmel elkísértük anyukámat a Pannónia Filmstúdióba. Éppen gyerekszerep-lőre volt szükség egy mosópor-reklámhoz – néhány mondat az egész –, de nagyon élveztük. Gyakran vendégeskedtünk anyu oldalán a Pannóniában, tudtuk, mit merre találunk, mikor kell néma csendben maradnunk, és azt is, hogy hol és mikor szabad egy kicsit rosszalkodni.

Mi inspirált arra, hogy ezt a pályát válaszd? Gyerekkorodban is vonzott a színészet, vagy később alakult ki az érdeklődésed?

Édesanyám (Koffler Gizi) színésznő, édesapám (Szabó István) festő-művész. Sosem volt átlagos az életünk. Talán emiatt, talán ki tudja, mi miatt, de egy valamiben már gyerekként is egészen biztos voltam: én is művész leszek. Az igazság az, hogy sosem gondolkoztam sokat azon, mi szeret-nék lenni, milyen pályát válasszak – teljesen természetesnek tűnt, hogy a szinkron, a színház, a színészet és a rendezés az, ami igazán én vagyok.

A szinkronizálást kisgyerekként kezdtem, aztán az általános iskola alatt kimaradt pár év. Már gimnazista voltam, amikor elhívtak egy castingra. Elmentem, és megkaptam egy sorozat főszerepét. Így indult újra a szinkron. Azóta (több mint 25 éve) nincs megállás.

Hogyan zajlik egy szinkronfelvétel a stúdióban? Melyik része a munkád-nak a legizgalmasabb számodra?

Ideális esetben a színész a gyártásvezetővel előre egyeztetett időpontra érkezik a stúdióba. A szinkronrendező pár mondatban mesél a filmről vagy

sorozatról, valamint a szerepről. A hangmérnök beállítja a mikrofont. A színész elhelyezkedik a stúdióban a mikrofon előtt, és ellenőrzi, hogy a szöveg és a kép jól látható-e számára (a szöveg most már a stúdiók többségében digitálisan olvasható monitorról). Ezután indulhat a munka.

A film tekercsekre van bontva, vagyis körülbelül 30 másodperces felvételi egységekre (például az elszámolás is ez alapján történik). Tekercsenként haladunk, nem feltétlenül időrendben, attól függően, hogy partnerrel dolgozunk-e. Elpróbáljuk az adott tekercset (ráolvassuk a képre a szöveget, megnézzük a helyzetet, megfigyeljük a színészi játékot), majd rögzítjük. Így haladunk tekercsről tekercsre. A legjobban azt szeretem, ahogy a kép és a magyar hang össze-kapcsolódik, ahogy a hanggal elkezdődik a színészi munka, és ahogy az én hangom által kel újra életre egy karakter a filmvásznon.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást a szinkron-színészetben?

Egy-egy szélsőséges karakter mindig izgalmas. Szeretem a „nem egyszerű eseteket”, és élvezem, ha van kihívás.

Hogyan készülsz fel egy-egy karakter megszólal-tatására? Van valamilyen különleges módszered?

Megnézem és meghallgatom a filmen a színész munkáját. A szinkronrendező instrukcióit – hogy miről szól a film vagy sorozat, mit lehet tudni az adott karakterről, milyen viszonyban van a többi szereplővel – a látott képpel és az eredeti hanggal összevetve formálom meg a szerepet.

Van olyan szerep vagy karakter, amely különösen közel áll hozzád? Ha igen, miért?

A legtöbb szerepemet szeretem, és szerettem is. Minden szerep, szerep. A legkisebb is ugyanolyan fontos számomra, mint egy főszerep. Igyekszem mindig mindenben megtalálni a kihívást és a feladatot. Például az Agymenők Amy-je, az NCIS: Los Angeles Nell-je, és az Én pici pónim Fluttershy-ja mind a szívemhez nőttek. Egy-egy hosszabb sorozat alkalmával össze lehet forrni a megformált karakterekkel, hiszen heti rendszerességgel szinkronizáljuk őket. Akár évekig, évtizedekig vissza-visszatérnek, ami talán kicsit hasonlít ahhoz az érzéshez, amikor egy előadást nagyon sokszor játsszunk.

Melyik projektedre vagy a legbüszkébb a karriered során?

Alapvetően szerencsésnek mondhatom magam, mert szeretem a munkámat, és inspirál az, amit csinálok – legyen az szinkron, színház vagy tanítás, rendezői, színészi vagy tanári minőségben. A legbüszkébb a színházi munkáimra vagyok, különösen rendezőként. A független színházi szférában alkotóként csodálatosnak tartom, hogy van olyan előadásunk (’56 másképp), amelyet közel 10 éve repertoáron tudunk tartani.

Amikor szinkronizálni kezdtem, mindenre sokkal több idő jutott.
Nem használtunk még fülest, papíralapú szövegkönyvet használtunk, és volt rendezőasszisztens,
valamint színészegyeztető. A technika egészen máshogy működött.

Szabó Zselyke

Büszke vagyok a magyar szinkronban eltöltött több mint 30 évemre, a Csepp Színházban (tanárként és rendezőként) eltöltött 21 évemre, valamint a HandaBanda zenekarral (alapítóként és frontemberként) eltöltött 16 évemre. Gyerekekkel és fiatalokkal dolgozni korántsem könnyű, de hihetetlenül hálás és kihívásokkal teli feladat. Boldogsággal tölt el, hogy egyre több tanítványom kerül a színészi pályára.

2023-ban kezdődött egy olyan közösségi alkotói folyamat, amely – nem tagadom – a szívem csücske lett. Nyáregyháza nagyközség nem kisebb vállalást tett, mint hogy helyi amatőr színjátszókkal, táncosokkal, énekkarral, óvodás és iskolás gyermekekkel, valamint nyugdíjas szereplőkkel viszi színre Petőfi Sándor örökérvényű klasszikusát, a János Vitézt, egy igazi közösségi színházi produkció formájában. A település apraját-nagyját, közel 150 főt megmozgató előadás óriási sikert aratott, és igazi közösségi eseménnyé vált, hiszen a szereplők mellett sokan segítettek a díszletek és a jelmezek elkészítésében, a próbafolyamatok során és az előadás megvalósításában is. Rendezőként végigcsinálni ezt a folyamatot örök emlék marad. Ráadásul a 2023-as ősbemutató után az előadás 2025 januárjában újra életre kelt, mivel meghívást kapott a Nemzeti Színházban megrendezett Pajtaszínházi Szemlére vendég-előadásként. Mérhetetlenül büszke vagyok Nyáregyházára, és titkon bízom benne, hogy lesz még folytatás.

Hogyan érzed, mennyire változott a szakma az elmúlt években?

A szinkronban rengeteget gyorsult a tempó. Amikor szinkronizálni kezdtem, mindenre sokkal több idő jutott. Nem használtunk még fülest, papíralapú szövegkönyvet használtunk, és volt rendezőasszisztens, valamint színészegyeztető. A technika egészen máshogy működött, és az egész folyamat időigényesebb volt. Szerettem. Hiányzik az a fajta nyugalom és az a mennyiségű idő, amely akkor a rendelkezésünkre állt.

Szerinted mit árul el a hangunk rólunk? Hogyan befolyásolja az emberek rólunk alkotott képét?

A hangunk alapvetően, azt hiszem, semmi különöset nem árul el rólunk. Egy-egy jó orgánum vagy különleges hangszín leginkább a fülnek gyönyörködtető.

…a „jó hang” önmagában kevés a színészi pályán. Egyedivé, felismerhetővé és megjegyezhetővé teszi az egyént, de rögös út vezet ahhoz, hogy megtanuljunk bánni vele.

A viccet félretéve, a „jó hang” önmagában kevés a színészi pályán. Egyedivé, felismerhetővé és megjegyez-hetővé teszi az egyént, de rögös út vezet ahhoz, hogy megtanuljunk bánni vele.

Megosztanál néhány gyakorlati tanácsot vagy trükköt, amivel tudatosabban használhatjuk a hangunkat?

Elengedhetetlen a jó beszédtechnika, az artikuláció, a megfelelő beszédstílus megválasztása, a helyes nyelvi fordulatok alkalmazása, valamint a beszéd hangereje, érthetősége és a mondanivaló tartalmi felépítettsége.

A színészi munkában nem elegendő csupán a jó hangi adottság; szükség van arra is, hogy karaktereket tudjunk megformálni, valamint érzéseket és érzelmeket tudjunk kifejezni – nemcsak a testünk, hanem a hangunk segítségével is. Meg kell tanulni bánni, játszani a hangunkkal. Akinek a munkájában vagy munkájához kiemelten fontos a hang és a beszéd, annak fontos, hogy képezze magát retorika, beszédtechnika és kommuni-káció terén.

Van-e olyan gyakori hiba, amit érdemes elkerülni, ha valaki kiemelkedően szeretné használni a hangját a munkájában vagy a mindennapokban?

Mindig törekedjünk az érthető beszédre (artikuláció, tempó, hangsúlyozás, hangerő). Képezzük magunkat annak megfelelően, hogy mire szeretnénk használni a hangunkat.

Hogyan tartod formában magad színészként? Milyen készségek fejlesztésére helyezed a legnagyobb hangsúlyt?

A színészi munkához elengedhetetlen az állóképesség, a beszédtechnika és persze az egészség. Igyekszem vigyázni a hangomra, amennyire csak lehet – például nem iszom hideget, figyelek arra, hogy klimatizált helyiségekben magamra terítsek valamit, és a felsőlégúti megbetegedések szezonjában arcmaszkkal próbálom védeni magam. Otthon edzek, amikor időm engedi.

Mit tanácsolnál azoknak, akik szinkronszínészként szeretnének érvényesülni?

Nem létezik olyan, hogy szinkronszínész – olyan viszont igen, hogy szinkronizáló színész. A szinkronizálás a színészi munka egyik területe. Egy színész játszik: színpadon, filmen, a szinkronban pedig a hangjával. Ezek mind a színészi munka részei – kinek ebből jut több, kinek abból; ki ezt szereti jobban a szakmájában, ki azt. Nem elég a jó hangi adottság, fontos a színészi játék és a mögöttes tartalom is. A szinkronizálás alapfeltétele, hogy aki ezt az utat választja, előzetesen színészképzésben vegyen részt.

Milyen jövőbeli terveid vannak a szakmádban? Van olyan projekt, amin jelenleg dolgozol, és megoszthatnád velünk?

A szinkronizálás, a szinkronrendezés, a színházi rendezés, a tanítás és a zenekarom mind szerves részei az életemnek. Idén tavasszal színészként egy egészségtudatosság köré épülő gyermekelőadás-sorozattal járom az országot. Az évad végén, május 30-án, lesz egy új bemutatónk a Csepp Színházzal, Gyereknapkor pedig rengeteg koncert vár a HandaBanda zenekarral. Bízom benne, hogy a Nyáregyháza Társulattal is folytatjuk a közösségi alkotást. A szinkronizálás és a szinkron-rendezés pedig a mindennapok szakmai kihívásait biztosítja.

Ha nem színész lennél, mit gondolsz, milyen pályát választottál volna?

A pszichológia mindig is érdekelt.

Hogyan töltődsz fel a szabadidődben? Mi az, ami kikapcsol és inspirál?

Szeretek barkácsolni, felújítani, dekorálni. Imádom Dózit, a kutyámat, aki lassan 15 éve színesíti az életemet, és minden vele töltött perc feltölt energiával. A férjemmel mindkettőnket kikapcsol az aktív pihenés, az utazás és minden olyan helyzet, amelyben élményeket szerez-hetünk – legyen az színház, koncert, filmélmény vagy barangolás egy ismeretlen városban.

Van kedvenc filmed vagy sorozatod, amelyhez szívesen adtad volna a hangodat?

Filmeket és sorozatokat nézni nagyon kevés időm marad. Örülök annak, amit a rendezők rám bíznak, és hálás vagyok minden munkámért.

Cikk a Growth Women 2025 / I. számában jelent meg.