Vannak emberek, akik számára a határok nem akadályt, hanem kihívást jelentenek. Nemcsak saját korlátaikat feszegetik, hanem azokat is ledöntik, amelyeket a világ szabott meg számukra. Lubics Szilvi ilyen ember: édesanya, feleség, ultramaratonista és vállalkozó – mindezt egyszerre, anélkül, hogy bármelyik szerepe háttérbe szorulna. Az ő története nem csupán a kitartásról szól, hanem arról is, hogyan lehet több területen is helyt állni úgy, hogy egyik sem megy a másik rovására.
Vele debütál a Growth Women, a magazin, amely a nők teljesítményéről szól – de nem a klasszikus értelemben, ahol a siker kizárólag üzleti eredményekben vagy cí-mekben mérhető. Ez a magazin azoknak a nőknek ad hangot, akik láthatatlanul is építik a világot:
akik az éjszakai futások után másnap reggel tízórait csomagolnak, akik céget vezetnek, majd este a mese-olvasás után még megírnak egy e-mailt, akik egyedül utaznak a világ másik végére, hogy megtalálják önmagu-kat, akik a táncparketten vagy a tárgyalóteremben élik meg a szabadságot, akik otthon maradnak, mert épp azt választják, vagy épp ellenkezőleg, karriert építenek egy olyan világban, ahol még mindig többet kell bizonyí-taniuk. Azoknak, akik nem választanak egyetlen utat, mert mindegyik az övék.
A Growth Women kiadvánnyal tehát a missziónk egyszerű, mégis radikális: bemutatni azokat a nőket, akik nem akarnak választani az identitásaik között, mert minden szerepükben ott rejlik az erejük. Akik nem társadalmi elvárások szerint élnek, hanem saját útjukat tapossák – legyen az a világ legkíméletlenebb futó-pályája, egy tárgyalóasztal vagy az otthonuk.
Hónapokat töltöttem az előkészületekkel és a kutatással, hogy megtaláljam azt a Nőt, aki mindezt egyszerre testesíti meg. A teljesítménye inspirál, a története erőt ad és általa elhisszük, hogy mi magunk képesek vagyunk nagy dolgokra. Aztán egyszer csak rátaláltam. Hihetetlen kedvességgel és alázattal fogadta a felkérésünket, én pedig kívülről fújtam a történetét, elolvastam a könyvét, megnéztem a cikkeket, a dokumentumfilmjét, és mindent, amit csak találtam róla, hogy mire megérkezik hozzánk a stúdióba, én felkészült legyek.
Szilvi többszörös Spartathlon-győztes, végigfutotta a világ legkegyetlenebb versenyeit, de a legnagyobb kihí-vásai nem a rajtvonalaknál kezdődnek. Az igazi teljesítménye abban rejlik, hogy mindeközben minden szerepében helytáll – édesanyaként, sportolóként és vállalkozóként egyaránt. Ahogy a hosszú futások során egyenletes ritmusban halad előre, úgy építi az útját az életben is – kitartással, céltudatossággal és rendíthetetlen elszántsággal.
Vannak, akik gyerekkoruk óta sportcipőben nőnek fel, és vannak, akik inkább igyekeznek elkerülni a testnevelés-órákat. Szilvi az utóbbiak táborát erősítette. Ha lehetett, felmentést kért, és ebben a „női havibaj” gyakran volt a szövetségese. Nem azért, mert lusta lett volna – egy-szerűen nem vonzotta a sport, az élete másról szólt. Már kisgyerekként tisztán látta maga előtt a jövőjét. Míg mások még csak próbálgatták, milyen szakmák léteznek, ő az általános iskola kezdetén eldöntötte: fogorvos lesz. Nem álmodozott róla, hanem célként tűzte ki. És ha ő kinézett magának egy célt, azt precízen, lépésről lépésre haladva meg is valósította. Céltudatos volt, maximalista, mindent a legapróbb részletekig megtervezett. A futás azonban nem szerepelt a tervei között. Sőt, ha akkor valaki azt mondja neki, hogy egyszer ultramaratonokat fog teljesíteni, talán még ő maga is kineveti. De az élet néha váratlan fordulatokat hoz.
29 éves volt, két gyermek édesanyja, amikor először húzott futócipőt. A második gyermeke születése után kezdett mozogni, a szokásos okok miatt: betegeskedett, formába akart lendülni. Nem volt különösebb ambíciója – egyszerűen csak futni indult. És akkor történt valami különös. A legtöbben az első alkalommal küszködve vánszorognak pár száz métert. Ő könnyedén lefutott négy kilométert. Mintha a teste mindig is tudta volna, hogy erre született, csak az agya még nem értesült róla. Pár hónappal később már egy maratoni távot teljesített. Nem tudta még, hogy az első maratonja nem a végpont, hanem épphogy a rajtvonal egy új élethez. Valami elkezdődött.
2006-ban kezdett ultratávokat futni, eleinte 50 és 100 kilométeres versenyeken indult, majd hatórás futásokon is kipróbálta magát. Hamarosan a magyar válogatott tagja lett a 100 kilométeres versenyszámokban, ahol egyre jobb eredményeket ért el.
A következő szintet az igazán extrém távok jelentették: az első 12 és 24 órás versenyei során megismerte az ultrafutás valódi kihívásait. Egy ilyen táv már nemcsak fizikai, hanem mentális próbatétel is: amikor a test elfárad, a kitartás és az elszántság az, ami továbbviszi a futót. Szilvi számára ezek a versenyek nem csupán kihívások voltak, hanem egyre inkább egy új világ felfedezését jelentették – egy világét, ahol nem az számít, meddig bírja az ember, hanem hogy hajlandó-e túllépni a saját határain.
A valódi áttörést a Spartathlon hozta meg számára. A legendás 246 kilométeres Athén–Spárta ultramaratonon, amelyet a görög hírnök, Pheidippidész útvonala inspirált. Szilvi először 2010-ben állt rajthoz, és 35 óra 32 perc alatt teljesítette a távot. Egy évvel később, 2011-ben ismét elindult – és ezúttal a női mezőny legjobbjaként ért célba, 29 óra 07 perc 39 másodperces idővel. 2013-ban újra győzött, 28 óra 03 perc 04 másodperces eredménnyel, majd 2014-ben 26 óra 53 perc 40 másodperces idővel nemcsak harmadszor nyerte meg a versenyt, hanem új női pályacsúcsot is felállított. Ezzel végleg beírta magát az ultrafutás legnagyobbjai közé. Nemcsak versenyeket nyert, hanem példaképpé vált: bizonyította, hogy a kitartás, a tudatosság és az elhivatottság képes felülírni a határokat – még azokat is, amelyeket egykor saját maga húzott maga köré.
A Badwater Ultramarathon a világ egyik legkeményebb futóversenye. A 217 kilométeres táv során a versenyzőknek közel 4500 méteres szintemelkedést kell leküzdeniük, miközben a hőmérséklet gyakran eléri az 50-60°C-ot. Szilvi kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és 36 óra 9 perc 12 másodperces idővel a női mezőny negyedik helyén végzett. A sivatagi futások iránti szenvedélye tovább növekedett, és 2018-ban részt vett a chilei Atacama-sivatagban rendezett 4 Deserts versenysorozat 6 napos, 250 km-es futamán. Itt 41 óra 49 perc alatt teljesítette a távot, és a női mezőny negyedik helyén végzett.
2024 szeptemberében újabb jelentős sikert ért el: megnyerte a Grand to Grand Ultra versenyt, amely a Grand Canyontól a Bryce Canyonig tartó 275 km-es futóverseny. 45 óra 32 perc alatt teljesítette a távot, több mint egy órával megelőzve a második helyezettet.
Szilvi nem csak ultrafutó. Nem csak háromszoros Spartathlon-győztes, sivatagi kihívások túlélője és a magyar ultrafutás ikonja. Az ő története ennél sokkal többről szól. Hiába lenne a több száz kilométer, a hajnali edzések vagy a világszínvonalú eredmények – ha egyetlen dologban nem lenne kivételes, semmi sem sikerült volna neki: a mentális ellenálló képességében. Az évek során azonban rájött, hogy az igazi érték nem csupán a saját határainak feszegetése, hanem az is, ha másoknak segíthet megtalálni a saját erejüket. A futás, az extrém kihívások és a saját élményei megtanították neki, hogy az állóképesség nem csak a sportban, hanem az élet minden területén kulcsfontosságú. Ezért kezdett el egyre többet beszélni a rezilienciáról, a motívációról, a tervezésről, a kitartásról és arról, hogyan lehet különböző szerepekben helytállni anélkül, hogy az egyik felülírná a másikat. Azóta előadásokon, tréningeken és a könyvein keresztül igyekszik visszaadni mindazt, amit ő maga az ultrafutás és az élet során megtanult. Mert a futás ugyan egyéni sport, de a tapasztalatok, amelyeket közben szerzünk, mások számára is erőt és irányt mutathatnak.
Lubics Szilvi túlélési stratégiái:
1) Az a jó cél, amiért sokat kell tenni, de látod hogyan fogod elérni
Mindig is azt vallottam, hogy a legjobb célok azok, amelyekért rengeteget kell dolgozni, de amelyek elérése nem csak egy távoli álom – látod, hogyan fogod megcsinálni.
A Badwater Ultramaraton volt az egyik ilyen célom. A világ egyik legnehezebb versenye, 217 kilométer a Halál-völgyben, 50-55 fokos hőségben. Tudtam, hogy a célba éréshez nem elég az akaraterő, nem elég, ha erős vagyok – mentálisan és fizikailag is készülnöm kellett arra a pokoli hőség-re.
De hogyan készülsz fel ilyen körülményekre, ha Magyarországon élsz, ahol még csak hasonló időjárás sincs?Hát, elkezded előteremteni a nehézségeket magadnak.
Beraktam egy futópadot a szaunába. Az első néhány alkalommal szédültem, kikészültem, de pont ez volt a lényeg – megszokni, alkalmazkodni, fejben átlépni a komfortzónát.
Volt olyan is, hogy az autóban teljesen feltekertem a fűtést, beöltöztem, bekapcsoltam az ülésfűtést is, hogy megtapasztaljam, milyen lesz a versenyen az az elviselhetetlen hőérzet. Na, ez talán már egy kicsit erős volt, de a lényeg mindig ugyanaz maradt: teljes fókusz a célon. Ha pontosan tudod, hogy mit akarsz, és azt is látod, hogyan fogod elérni, akkor nincs kérdés, csak csinálod.
Az a jó cél, amiért érdemes felkelni. Amitől minden porcikád bizsereg, amit nem tudsz kiverni a fejedből, és amiért hajlandó vagy mindent beletenni. Ha nincs meg ez az érzés, akkor lehet, hogy a cél nem is a tiéd. De ha igazán akarod, akkor tisztában kell lenned azzal is, milyen árat kell fizetni érte. Mert semmit nem adnak ingyen. Ha tudod milyen nehézségeken kell keresztül menni és ha látod az akadályokat, akkor fel tudsz készülni, és nem ér meglepetés. Akkor nem fogsz megállni.2) Nem a fájdalom a lényeg,
hanem hogy mit tanulsz az úton
Az ultrafutás során a fizikai fájdalom elkerülhetetlen, de nem ez a legfontosabb. A hangsúly azon van, hogy mit tanulsz az úton, hogyan formálódik a lelked és a gondolkodásod. Minden verseny egy fantasztikus lelki utazás, amely során megtapasztalod, hogy a fájdalom csak egy apró része az egésznek. Egy-egy megmérettetés után sosem térsz haza ugyanúgy, ahogy elindultál. Az élmények és tapasztalatok átértékelik benned a dolgokat. Nem a testi megpróbáltatások maradnak meg leginkább, hanem az emberi történetek, amiket átéltél. Például amikor egy apa a lányával együtt fut, vagy amikor rákos gyerekekért teljesítesz egy távot – ezek az élmények mutatják meg, igazán mi fontos az életben.
A sivatagban futva rájössz, hogy csak az igazán lényeges dolgok számítanak. Ott minden végtelenül egyszerű: a túléléshez és a célba éréshez minden társadalmi elvárást, minden normát ledobsz magadról, hogy végül csak a színtiszta éned érjen célba. Itt mutatkozik meg a valódi, igazi lényed.
Amikor nehézségekkel szembesülsz, ne a fájdalomra koncentrálj, hanem arra, mit tanulhatsz belőle. Gondolj arra, hogy minden kihívás egy lehetőség a fejlődésre és az önismeretre. Próbálj meg az egyszerűségre törekedni, és fókuszálj az igazán fontos dolgokra az életedben. Engedd el a felesleges bonyodalmakat, és értékeld azokat a pillanatokat, amelyek valóban számítanak.3) Higgy benne,
hogy mindig lesz jobb
Meg kell barátkozni azzal a gondolattal, hogy az élet egy hullámvasút. Ha már átéltél egy mélypontot, tudod, hogyan kell kimászni belőle; és ha ezt már meg-tapasztaltad, akkor azt is tudod, hogy a probléma nem végleges – csak egy állapot. Elmúlik. Mindig elmúlt. Két-százszor, háromszázszor megélted már, és mindig túl-jutottál rajta. Most sem lesz másképp. teljesen kivoltam. Gyuri ott volt, korábban sosem látott így. Azt hitte, ennyi volt. Nem érek célba. De én beértem. Pár évvel később, 2014-ben, a nagyfiammal voltam kint, és egy ponton, még a hegy előtt, egy széken ülve megint remegtem, hánytam. A férjem csak annyit mondott: „Nem lesz baj, hiszen mindig ez történik.” Ő tudta, hogy ki fogok jutni ebből az állapotból, és végigcsinálom. Remeghetek, hányhatok, ez csak egy pillanatnyi állapot, nem a vég. Felálltam, és mentem tovább.
Ha viszont ilyenkor megijedsz attól, amiben vagy, csak még nagyobb lesz a baj. A belső monológom ilyenkor valahogy így szól:
VIP tagság szükséges a folytatáshoz
Csatlakozz Te is a Growth Women előfizetőink táborához és mi minden megjelenést kipostázunk neked!
- Teljes hozzáférés az összes tartalomhoz (fizetős cikkekhez)
- Hozzáférés a Growth Women korábbi lapszámaihoz
- Aktuális lapszám ingyenes postázás (Magyarország területén)
Meggondolnád magad? Bármikor lemondhatod.
