Amikor a barátok megtudják, hogy ők egy férfi dadát választottak, próbálnak egy hasonló példát mondani a fordított helyzetre – hogy milyen abszurd lenne, ha egy nő egy „tipikusan férfi” szakmát választana –, de a mondat félbemarad: “Ez olyan, mintha egy nő… ööö….”
A jelenet tökéletesen rávilágít arra, mennyire mélyen gyökereznek a társadalmi elvárások, és milyen nehéz
ezek ellen érveket találni, ha a valóság már megcáfolta őket. Mert mi is lenne a megfelelő befejezés? Egy nő tűzoltó, sebész vagy programozó lenne? A történelem
és a jelenlegi munkaerőpiaci trendek azt mutatják,
hogy a szakmák nem nemhez kötöttek, a gondolkodásunkon múlik, hogy nemhez társítjuk-e őket.
Az Egyesült Államok-ban például 1984-ben az informatikai képzések-ben részt vevő hallgatók 37%-a nő volt, de az ezredfordulóra ez az arány 18%-ra csökkent.
Tényleg léteznek “férfias” és “nőies” szakmák?
Ha valaki azt mondja, hogy egyes szakmák “női” vagy “férfi” specifikus szakmák, elsőre talán felháborodunk, vagy éppen egyetértően bólintunk. De vajon valóban létezik olyan, hogy egy szakma nemhez kötött? És ha igen, ez biológiai adottságokon vagy inkább társadalmi berögződéseken alapul? Évtizedeken át természetesnek vették, hogy egy nő ápolónő, tanár vagy asszisztens, míg egy férfi mérnök, építőipari szakember vagy vállalatvezető. De ez valódi törvényszerűség, vagy csupán egy kényelmes beidegződés?
A modern munkaerőpiacon egyre inkább látunk női pilótákat, férfi óvodapedagógusokat, női programo-zókat és férfi divattervezőket – és ezek az áttörések gyakran meg-kérdőjelezik az évtizedes normákat. A kérdés tehát nem az, hogy egy nő vagy egy férfi alkalmas-e egy adott munkára, hanem hogy milyen tényezők határozzák meg a karrier-választásunkat. Vajon a társadalmi elvárások és a családi minták erősebbek, mint az egyéni tehetség és érdeklődés? És ha valaki “nem a saját nemének megfelelő” pályát választ, milyen akadályokba ütközhet?
A programozás: női szakmából férfi terület?
Ha ma megkérdeznénk valakit, hogy nevezzen meg egy híres programo-zót, nagy eséllyel egy férfi neve jutna eszébe – például Bill Gates, Steve Jobs, Elon Musk vagy Mark Zuckerberg. Azonban a számítás-technika hőskorában a programozás nemhogy nem számított férfias szak-mának, hanem kifejezetten női terület volt.
Maja számára azonban a kérdésünkre adott válasz teljesen egyértelmű volt: neki azonnal Ada Lovelace és az ENIAC-lányok jutottak eszébe. És valóban, az első ismert programozó Ada Lovelace volt, aki a 19. század közepén dolgozta ki az első algo-ritmust, amelyet egy számítógép végrehajthatott volna. Ő látta meg először, hogy ezek az eszközök nem csupán számításokra használhatók, hanem összetettebb feladatokra is képesek.
A II. világháború idején, amikor a férfiak a fronton harcoltak, a nőket vonták be az első digitális számító-gépek programozásába. Az ENIAC (Electronic Numerical Integrator and Computer) programozói – Jean Bartik, Frances Spence, Kathleen Antonelli,
Marlyn Meltzer, Ruth Teitelbaum és Betty Holberton – mind nők voltak. Ők alkották meg azokat az első algorit-musokat, amelyek a modern számító-gépes programozás alapját képezték.
Az 1950-es és ’60-as években a programozás még mindig inkább női szakmának számított. Grace Hopper, aki az első magas szintű programozási nyelvek (például a COBOL) meg-alkotásában játszott kulcsszerepet, egyik meghatározó alakja volt a számítástechnikának.
Az 1980-as években azonban, az otthoni számítógépek elterjedésével és az iparág növekvő presztízsével, a programozás férfiak által dominált területté vált. Az Egyesült Államokban például 1984-ben az informatikai képzésekben részt vevő hallgatók 37%-a nő volt, de az ezredfordulóra ez az arány 18%-ra csökkent.
A szakmák valóban nem nemhez kötöttek, de a társadalmi beidegződések mégis meghatározzák, hogy egy gyerek milyen pálya felé fordulhat – legalábbis az elvárások szerint. Balogh-Mázi Mária esete tökéletes példája annak, hogy mennyire más lehet egy életút, ha valaki nem foglalkozik ezekkel a sztereotípiákkal.
Maja már gyerekként kíváncsi és kísérletező típus volt. Móron született, majd egy kis faluban, Iszka-szentgyörgyön nőtt fel, ahol a technológia még korántsem volt mindennapos. Az iskolában, amikor arról kellett dönteni, hogy háztartástant vagy programozást tanuljon, nem volt kérdés számára, hogy az utóbbit választja. Akkoriban a számítógépezést többnyire a fiúk hobbiként vagy játékként fogták fel, de Maját nem a játék, hanem az alkotás öröme vonzotta.
Mivel a hetedik-nyolcadik osztályos fakultáció választás-nál a programozás mellett döntött, a szülei beszerezték neki az egyik legolcsóbb elérhető számítógépet akkoriban, egy Videoton TV Computert – pedig ez a korai ’90-es években még egyáltalán nem volt megszokott egy fiatal lánynál.
„Nem volt kérdés számomra, hogy programozni fogok” – meséli. „A 90-es években még kevesen foglalkoztak ezzel Magyarországon, de nekem természetes volt, hogy a számítógép nemcsak játékra való.”
A családjában nem volt mérnök vagy informatikus, nem volt előtte egyértelmű példa, mégis teljesen egyértelmű volt számára, hogy ezt az utat választja.
„Egyszerűen érdekelt. Nem gondolkodtam azon, hogy ez fiúknak való dolog-e vagy sem. Csak csináltam.”
Ahogy teltek az évek, egyre mélyebbre merült a programozás világában. A középiskolában már aktívan foglalkozott azzal, hogyan lehet önálló projekteket létrehozni, hogyan működnek a különböző nyelvek és rendszerek. Nem volt számára kérdés, hogy ezzel akar foglalkozni hosszú távon is.
Környezetében azonban ez senkit sem lepett meg – vagy inkább senki nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget. Maja jó tanuló volt, így a család és a tanárok számára magától értetődőnek tűnt, hogy majd továbbtanul, és megtalálja a saját útját. Nem volt nagy visszhangja annak, hogy informatikát választott, de talán épp ez a természetesség segített abban, hogy szabadon kövesse az érdeklődését, anélkül hogy bárki elvárásai vagy előítéletei befolyásolták volna.
A felsőoktatásba lépve még mindig kevés nő volt az informatikai és programozói területeken, de számára ez nem jelentett hátrányt. „Sosem éreztem, hogy megkülönböztettek volna azért, mert nő vagyok” – mondja határozottan. A programozás iránti szenvedélye azonban nem állt meg a fejlesztésnél. Idővel rájött, hogy nemcsak alkotni szeret, hanem mások fejlődését is segíteni.
Ebből az attitűdből született meg később a DreamJobs, majd az angyalbefektetői szerepe a Baconsultnál, amelynek során közel 40 startup növekedését segítette. Az utóbbi években pedig a STRT-nál azon dolgozik, hogy 1000 startup számára tegye elérhetővé a tudást és a kapcsolatokat, amelyek nélkülözhetetlenek a sikeres vállalkozásépítéshez.
“A technológiai szektorban még mindig alacsony a nők aránya, de egyre többen vannak, akik nem hagyják, hogy a társadalmi elvárások korlátozzák őket.”
Balogh-Mázi Mária (Maja)
“A technológiai szektorban még mindig alacsony a nők aránya, de egyre többen vannak, akik nem hagyják, hogy a társadalmi elvárások korlátozzák őket” – vallja. A statisztikák valóban ezt a képet festik le. Világszerte az IT-munkakörökben dolgozók csupán 25%-a nő, míg az Európai Unióban a tudomány és technológia területén foglalkoztatottaknak valamivel több mint fele nő, de az informatikai és mérnöki szakmákban ez az arány jóval alacsonyabb. Magyarországon a helyzet még súlyosabb: az IT-szektorban dolgozók mindössze 10-15%-a nő, és az informatikai felsőoktatási képzésekben is csökken a női hallgatók száma – míg a 2000-es évek elején még 25% körüli volt az arányuk, ma már csak 15% körül mozog.
Mi volt az első programozási nyelv, amivel dolgoztál? A basic
Melyik technológiai eszköz nélkül nem tudnád elképzelni a napodat? A mobiltelefonom nélkül.
Miért vágtál bele a Veled Nő podcastba? Mi nők, sokszor saját magunkat fogjuk vissza, és az előttünk lévő akadályok gyakran belőlünk fakadnak. Azért indítottam a podcastot, hogy megmutassam: másoknak sem könnyű, de ez nem jelentheti azt, hogy megálljunk.
Igaz, hogy futás közben születnek a legjobb ötleteid? Igen. Van egy pillanat, kb. 5-8 km-nél, amikor teljesen kiürül az agyam és van hely az új gondolatokra.
Mi a következő nagy kihívásod a futásban? Két maratoni nevezésem is van jelenleg, április elején Pozsonyban, majd május 1-jén a Nagy Fal Maratonon is rajthoz állok.
Ha egy startupot bárhol a világon indíthatnál, hol lenne az? Online, mert így nincsenek földrajzi korlátok.
Egyetlen mondatban: mit tanácsolnál azoknak a nőknek, akik technológiai karrierbe vágnának? Egyszerűen csak hajrá! Vágjatok bele bátran!
Bár a számok még mindig alacsonyak, az elmúlt években egyre több kezdeményezés indult el, hogy megváltoztassa ezt a trendet. Mentorprogramok, ösztöndíjak és célzott toborzási stratégiák segítik a nőket abban, hogy belépjenek a technológiai iparba. Azok, akik már most sikeresen dolgoznak ezen a pályán, példát mutatnak a következő generációnak, és lassan, de biztosan bontják le azokat a társadalmi sztereotípiákat, amelyek még mindig befolyásolják a pályaválasztást.
Maja a saját példájával ösztönöz másokat: számára mindig is természetes volt, hogy azt csinálja, ami érdekli, függetlenül attól, hogy ezt a társadalom hagyományosan milyen nemhez köti. Hisz abban, hogy a szakmaválasztást nem külső elvárásoknak, hanem a belső motivációnak kell meghatároznia. Szerinte a legfontosabb, hogy aki a technológiai iparban szeretne dolgozni, merjen belekezdeni, tanulni, fejlődni, és ne engedje, hogy a sztereotípiák eltántorítsák.
Számára a szakmák nem nemi kérdések, hanem lehetőségek és érdeklődés kérdései. Úgy gondolja, hogy ha egy nő vagy férfi egy adott területen szeretne dolgozni, akkor nem az a kérdés, hogy ezt elvileg “neki találták-e ki”, hanem az, hogy mennyire akarja csinálni, és mennyit tesz érte.
A történelmi példák azt mutatják, hogy a szakmák kategorizálása nem örökérvényű. A programozás egykor női szakma volt, majd férfiasnak kezdték tekinteni. A gondozás és az oktatás egykor férfiak által dominált területek voltak, ma viszont főként női szakmáknak tartják őket. A szakmák tehát nem a biológiai adottságokon, hanem a társadalmi elvárásokon múlnak. Ezek az elvárások pedig változnak.
De mikor jutunk el oda, hogy ez már ne is legyen kérdés?
A válasz talán az, hogy akkor, amikor senki nem fog elgondolkodni azon, hogy „ez olyan, mintha egy nő… ööö….”
